A nagy csalán (Urtica dioica) az egyik legismertebb gyom- és gyógynövény. A „csalán” (csolyán) elnevezést valójában több faj gyűjtőneveként használjuk.

Egynyári növénynek hívjuk azokat a lágyszárú növényeket, amelyek az ültetés évében kicsíráznak, kihajtanak, ám virágzás vagy terméshozatal után elpusztulnak.

Felépitésüket tekintve valódi szárral, levéllel, gyökérrel rendelkeznek. Igazi virágjuk nincs, helyette a levél fonákán a spóratartó tokban fejlődött spórák találhatók. A haraszt az ivaros szakaszban fejletlen, az ivartalan, spóratermő szakaszban válik fejlett növényé.

A pázsitfélék virágzata, vagyis összetett füzére. Az egyes virágocska vagy füzérke (spicula) a kalász tengelyén nyeletlenül, ritkásan vagy sűrübben áll. Meddő kalász az olyan, amely termést nem érlel. A kalász a földművelés, valamint a termékenység jelképe. A búzakalászból font koszorú nálunk az aratás öröme.

A korpa a gabonafélék őrlésekor keletkező melléktermék. Leginkább terméshéj- (pericarpium) és csírarészekből, aleuronszemcsékből (a raktározó szövetekben előforduló fehérjeszemecske) és az ezekhez tapadt lisztből áll. Elsősorban takarmányozásra használják, ám kedvező élettani hatása miatt (a hántolt magvaknál több fehérjét, étkezési rostot, foszfort tartalmaz), az emberi táplálkozásban is szerepe van.